Budapest választ
1920 p      1920 tvh      1922 p      1925 tvh      1926 p      1930 tvh      1931p      1935p      1935tvh      1939p      1945tvh

Nemzetgyűlési választás: 1920. január 25–26.

Az 1919-es ellenforradalmi hatalomátvétel után, 1920. január 25–26-on került sor az új, egykamarás parlament megválasztására az új Magyarország megszállás alatt nem álló részein, így Budapesten is.

Az új választójogi szabályozás – törvény hiányában – miniszterelnöki és belügyminiszteri rendeletekből állt össze. A dualizmus idején a választójog rendkívül szűk körű volt: még 1912-ben is a 81 798 országgyűlési választó csak a budapesti lakosság 9%-át jelentette. A világháború után nemcsak a forradalmak deklarálták az általános választójogot, hanem az 1919-es Friedrich-féle választójogi rendelet (5985/1919. ME) is csak minimális korlátokat szabott: az aktív választójog általános feltételeként a 24. életév betöltése, hat évi magyar állampolgárság és fél évi helyben lakás szerepelt, ami a nők esetében még kiegészült műveltségi cenzussal is: bármely hazai élő nyelven írni-olvasni tudást kellett igazolniuk. 1920-ban így 464 718 fő, az akkori budapesti lakosok 50%-a, a 24 éven felüliek 84%-a vehetett részt a választáson. Ezt akkor minden politikai erő úgy értékelte, hogy megvalósult az általános választójog, ez az arány egyben a korabeli európai gyakorlatban is magasnak számított.

A szavazás titkos és kötelező volt, a képviselőket 22 egyéni kerületben, többségi elv alapján választották Budapesten is. A Magyarországi Szociáldemokrata Párt általános tiltakozó távolmaradása mellett a fővárosban lényegében a kisgazdapárt sem szállt harcba, így ott elsősorban keresztény párti és liberális egyéni jelöltek küzdöttek. A keresztény pártiak többsége a Keresztény Nemzeti Egyesülés Pártja színeiben indult, de négy kerületben magukat keresztényszocialistának nevező jelöltek is részt vettek. A neves liberális politikusok többsége a Nemzeti Demokrata Párt (NDP) jelöltjeként indult, az irányzat másik pártja az októbrista Függetlenségi és '48-as Párt (F48P) volt, négy egyéni jelölttel. A mérsékelt centrumot három kerületben képviselte a Heinrich Ferenc vezette Nemzeti Középpárt (NKP). Tizenegy pártonkívüli jelölt is indult, köztük olyan jelentős közéleti személyiségek, mint a volt miniszterelnök Wekerle Sándor, és a Magyar Gyáriparosok Országos Szövetségének vezetői, Fenyő Miksa és Hegedüs Lóránt.

Az 1920-as választások különlegessége az érvénytelen szavazatok magas aránya: Budapesten közel 20% (az összes szavazó számához viszonyítva). Ezt mind a korabeli elemzők, mind a szakirodalom elsősorban a tudatos tiltakozással magyarázza, miután a szociáldemokraták támogatóikat a szavazólap áthúzására szólították fel. Két egyéni választókerület egyhangú volt, azaz igazi szavazásra nem került sor, miután csak egy-egy, mindkét helyen keresztény párti jelölt szerzett indulási jogot. Mindezek miatt az összesített eredmények csak a ténylegesen szavazó 20 választókerület adatát tartalmazzák, továbbá a szokásostól eltérően a jelöltekre leadott szavazatok arányát nem az érvényes, hanem az összes (érvényes+érvénytelen) szavazathoz viszonyítjuk.

A fővárosi választás összesített eredménye
(a 20 szavazásos választókerületben):
NKP:Nemzeti Középpárt
NDP:Nemzeti Demokrata Párt
F48P:Függetlenségi és '48-as Párt
KGFKP:Kisgazda, Földműves és Kisiparos Párt
MMP:Magyar Munkások Pártja
érvénytelen:(nagyrészt szociáldemokrata
áthúzott szavazólapok)
1920p.jpg

Törvényhatósági választás: 1920. július 11–12.

Az ellenforradalmi rendszer kiépülésekor annak képviselői a „bűnös Budapest” koncepció jegyében a fővárosban radikális változásokat, „őrségváltást” terveztek. A kormány szorosabb ellenőrzés alá vonta a főváros közigazgatását Sipőcz Jenő tiszti ügyész kormánybiztossá való kinevezésével, akit áprilistól a főpolgármesteri teendők ellátásával is megbíztak. Az új fővárosi képviselőtestületet, a törvényhatósági bizottságot 1920. július 11–12-én választották, az 1920. évi IX. törvénycikk alapján.

A választójog a fél évvel korábbi parlamenti választáséval megegyező volt, így a budapesti lakosoknak 50%-a vehetett részt a választásokon. A szavazás ugyanúgy titkos és kötelező volt, de a parlamentivel szemben ekkor már nem egyéni többségi, hanem pártlistás és arányos választásra került sor. A 10 listás választókerület megegyezett a közigazgatási kerületekkel, és mindegyikben azonos számú mandátumot lehetett szerezni, azaz igen aránytalan, egyértelműen a jobboldalnak kedvező volt ez a beosztás.

A 10 választókerületből háromban (I., IX., X.) csak egy, keresztény párti listát állítottak, ezért azokban nem is tartottak szavazást. A kerületek többségében a keresztény és a liberális listák küzdöttek egymással, míg két helyen sikerült keresztény–liberális paktumos listát állítani, ahol a jelöltek fele-fele arányban kerültek ki a két oldalról. A választási harcot ezekkel sem sikerült kiküszöbölni: a paktumos listával szemben egy demokrata ellenzéki (V.), illetve egy Friedrich-párti keresztény (VII.) ellenlista is indult. A pártelnevezések nem voltak egységesek, kerületenként különböztek, de egyik oldalon az elmaradhatatlan „keresztény” jelző mutatta a bizonyos szintű egybetartozást, míg a másik oldalt éppen ennek hiánya jellemezte. A szociáldemokraták ahogy a parlamenti, úgy a törvényhatósági választáson sem indultak, támogatóiknak részben újra az érvénytelen szavazást, egyes kerületekben (VI., VIII.) pedig a liberális demokraták támogatását ajánlották. Az 1920-as nemzetgyűlési választásokhoz hasonló speciális okok miatt az összesített eredmények itt is csak a ténylegesen szavazó 7 választókerület adatát tartalmazzák, és a pártokra leadott szavazatok arányát nem az érvényes, hanem az összes (érvényes+érvénytelen) szavazathoz viszonyítjuk.

A fővárosi választás összesített eredménye:
(a 7 szavazásos választókerületben):
paktumos:keresztény-liberális közös lista
NKP:Nemzeti Középpárt
érvénytelen:(nagyrészt szociáldemokrata
áthúzott szavazólapok)
1920tvh.jpg

Nemzetgyűlési választás: 1922. június 1–2.

Az 1920. elején megválasztott nemzetgyűlés mandátuma két évre szólt, így 1922 februárjában Horthy Miklós kormányzó feloszlatta azt. Az újabb nemzetgyűlési képviselőválasztást Budapesten 1922. június 1–2-án tartották.

Az előző parlament nem fogadta el a Bethlen István miniszterelnök által benyújtott választójogi törvényjavaslatot, de a feloszlatás után a kormány miniszterelnöki és belügyminiszteri rendeletekkel újraszabályozta a választási rendszert. A műveltségi és életkori cenzusok szigorításával jelentősen csökkentették a választójogosultak számát (a fővárosban a lakosság 38%-ára), bár a rendelkezésre álló idő rövidsége miatt még nagyobb számban bent maradtak a névjegyzékben olyanok is, akiknek a törvény szerint már nem lehetett volna választójoguk. A választójog csökkentése a fővárosban elsősorban a szociáldemokratákat érintette kedvezőtlenül. Az ország nagy részével ellentétben Budapesten megmaradt a titkos szavazás, az 1920-as 22 egyéni kerületet viszont három nagy pártlistás választókerület (Buda, Észak-Pest és Dél-Pest) váltotta fel, a többségi helyett arányos rendszerrel.

Az 1922-es választáson igen sok párt próbált mandátumokat szerezni Budapesten is, ahol Bethlen új kormánypártja, az Egységes Párt nem indult. A keresztény irányzat megosztott volt, a kormánytámogató Keresztény Egységes Párt (KREP) mellett több ellenzéki alakulat (AFP, KNP, KRSZP, SZKRE) is részt vett a küzdelemben. Jelentős volt még a liberális Egyesült Nemzeti Demokrata és Szabadelvű Párt (ENDSZP), valamint a baloldali Magyarországi Szociáldemokrata Párt (MSZDP).

A fővárosi választás összesített eredménye:
KREP:Keresztény Egységes Párt
(Keresztény Egység Tábora)
AFP:Andrássy-Friedrich Párt
(Keresztény Nemzeti Földmíves és Polgári Párt)
KNP:Keresztény Nemzeti Párt
KRSZP:Keresztényszocialista Párt
SZKRE:Szövetséges Keresztény Ellenzéki Párt
ENDSZP:Egyesült Nemzeti Demokrata és Szabadelvű Párt
MSZDP:Magyarországi Szociáldemokrata Párt
NPP:Nemzeti Polgári Párt (Heinrich-párt)
GPP:Gazdasági Politikai Párt
HP:Honvédelmi Párt
F48KP:Függetlenségi '48-as és Kossuth Párt
1922p.jpg

Törvényhatósági választás: 1925. május 21–22.

Az 1920 júliusában három évre megválasztott önkormányzati képviselőtestület, a fővárosi törvényhatósági bizottság mandátuma 1923 végén lejárt, és az nem is működött tovább. A Bethlen István vezette kormány ugyanis a Wolff Károly és a Keresztény Községi Párt (KKP) irányította fővárosi közgyűléssel való ellentétei miatt külön kormánybiztost nevezett ki Budapest élére. Az újabb választásokat csak 1925 májusában tartották meg.

1920-ban a budapesti lakosoknak 50%-a vehetett részt a választásokon, amit akkor általános választójogként értékeltek, és a korabeli európai gyakorlatban is magasnak számított. 1922-ben Bethlen István miniszterelnök az életkori, műveltségi cenzusok szigorításával jelentősen csökkentette a jogosultak számát. Ez a törvényhatósági választásoknál az 1924-es fővárosi törvényen (XXVI. tc.) keresztül valósult meg, amely a parlamenti választójog cenzusait vette át, illetve a helyben lakás kritériumának kettőről hat évre történő emelésével azt tovább szigorította. A jogfosztás mértékét jól mutatja, hogy 1925-re Budapesten a választójogosultak aránya 30%-ra csökkent. A szavazás titkos és kötelező maradt, 22 választókerületben, pártlistákra történt.

A választáson induló pártlisták három nagyobb csoportba sorolhatók. Az 1920-as fővárosi választás nyertesével, a Wolff Károly vezette radikális keresztény párttal szemben Bethlen István kormányfő új fővárosi pártot (EKPP) hozott létre, amely reményei szerint integrálta volna a mérsékelt polgári liberális erőket is. A liberális-demokrata politikusok nagyobb része azonban a szociáldemokratákkal közös választási szövetség (DBL) létrehozását támogatta.

A fővárosi választás összesített eredménye:
EKPP:Egységes Községi Polgári Párt
KKP:Keresztény Községi Párt
DBL:Demokrata Blokk
(liberális-szociáldemokrata szövetség)
FSZP:Fővárosi Szabadelvű Párt
LIBP:Liberális Párt
1925tvh.jpg

Országgyűlési választás: 1926. december 14–15.

A második Nemzetgyűlés mandátumának ideje 1927 júniusában járt volna le, de a Felsőház felállításáról szóló törvény elfogadása után, Bethlen István miniszterelnök javaslatára, Horthy Miklós kormányzó 1926. november 15-én feloszlatta a parlamentet. Az országgyűlési képviselőválasztás napja Budapesten 1926. december 14–15-e volt.

Az először alkalmazott 1925. évi XXVI. törvénycikk rendelkezéseinek megfelelően a fővárosban három nagy választókerületben (Buda, Észak-Pest és Dél-Pest) pártlistákra és titkosan voksoltak. Az 1922-es bethleni jogfosztás következtében azonban a fővárosi lakosoknak ekkor már csak egyharmada rendelkezett választójogosultsággal, szemben az 1920-as 50%-os aránnyal. Bethlen István elsősorban az ellenzéki szavazók számát kívánta csökkenteni, ami a fővárosban elsősorban a szociáldemokratákat érintette kedvezőtlenül.

A bethleni konszolidáció hatására a korábbinál egyszerűbb lett a pártstruktúra, az egymáshoz közelálló pártok egyesültek vagy legalábbis a választás időszakában közösen léptek fel. Budapesten a jobboldali kormánypárt és a három nagy irányzat (keresztény pártiak, liberálisok és szociáldemokraták) egy-egy pártja mindhárom, a Gömbös Gyula vezette fajvédők pedig a két pesti választókerületben tudtak listát állítani.

A fővárosi választás összesített eredménye:
EP:Egységes Párt
(jobboldali kormánypárt)
KGSZP:Keresztény Gazdasági és Szociális Párt
FNDP:Független Nemzeti Demokrata Párt
(liberálisok)
MSZDP:Magyarországi Szociáldemokrata Párt
MNFP:Magyar Nemzeti Függetlenségi Párt
(fajvédők)
1925tvh.jpg

Törvényhatósági választás: 1930. december 21–22.

Az 1925-ben megválasztott fővárosi képviselők felét a korábbi törvény szerint 1928-ban újra kellett volna választani. A kormány azonban az új fővárosi törvény készítésére hivatkozva a választást elhalasztotta, a képviselők megbízatását meghosszabbították. A törvényhatósági bizottság újjáalakítására ezért csak az új fővárosi törvény (1930. évi XVIII. tc.) életbe lépése után került sor.

1930-ban a választójogosultság feltételei nem változtak, a budapesti lakosok 29%-a rendelkezett választójoggal. A szavazás továbbra is titkos és kötelező volt, a választás előtt közvetlenül készített névjegyzéknek köszönhetően igen magas lett a részvételi arány: a jogosultak több mint 93%-a elment szavazni. A választókerületi beosztást viszont megváltoztatta jobboldali kormánytöbbség: az újonnan kialakított 14 közigazgatási kerületben történő mandátumkiosztás számukra előnyösebb volt. Az új beosztással az ajánlási rendszer is megváltozott. A listaállításhoz a pártoknak minden kerületben 1000 választó aláírását kellett benyújtaniuk, ez a Belvárosban vagy az új I. kerületben a jogosultak több mint 10%-át jelentette. E korlátozása miatt csak a fővárost közösen irányító két jobboldali párt (EKPP és KKP) tudott minden választókerületben listát állítani, ez a szociáldemokratáknak a Belvárosban, a megosztott liberálisoknak (NSZP, NDP) az I. és XIV. (Zugló) kerületben nem sikerült. Az új indulók közül a Keresztény Ellenzék (KE) tíz, a frontharcosok (ENP) hét, a további három kisebb párt (JEP, KISP, GP) pedig csak egy-egy kerületben szerepelt.

A választás után a 14 kerület felében adtak be panaszokat, amelyek nyomán a Közigazgatási Bíróság megsemmisítette három kerület végeredményét. A szavazást így meg kellett ismételni 1931. június 7–8-án a XIV. kerületben, immár a korábban jogszerűtlen kizárt két liberális és a Friedrich-féle keresztény ellenzéki párt részvételével, 1932. február 21–22-én a XI. kerületben (amelyen csak ugyanazok a pártok indulhattak, mint 1930-ban) és végül 1932. május 22–23-án az I. kerületben az ott jogszerűtlen kizárt Egyesült Nemzeti Párt (ENP) részvételével.

A fővárosi (alap)választás összesített eredménye (1930. december):
KKP:Keresztény Községi Párt
NSZP:Nemzeti Szabadelvű Párt
NDP:Nemzeti Demokrata Párt
MSZDP:Magyarországi Szociáldemokrata Párt
KE:Keresztény Ellenzék (Friedrich Párt)
ENP:Egyesült Nemzeti Párt (Frontharcosok Pártja)
JEP:Józsefvárosi Egységes Párt (Bohn-Hüvös párt)
KISP:Kispolgárok Pártja
GP:Gazdasági Párt
1925tvh.jpg

Országgyűlési választás: 1931. június 28–29.

Az 1926 végén öt évre megválasztott képviselőház a teljes ciklus kitöltéséig még több mint fél évig működhetett volna, 1931 nyarán Bethlen István miniszterelnök és Horthy Miklós kormányzó azonban a gazdasági válsággal együtt járó népszerűtlen intézkedések meghozatala előtt újra kívánta rendezni a sorokat.

A választást ezúttal is az 1925. évi XXVI. törvénycikk alapján rendezték meg, a fővárosban pártlistákra és titkosan szavaztak. A választójogosultak aránya érdemben nem változott, továbbra is a lakosság alig több mint 30%-a vehetett részt a voksoláson.

A jobboldali kormánypárt (EP) és a szociáldemokrata párt mindhárom választókerületben önálló listát állított. Ez a keresztény pártok közül csak a Wolff Károly vezette pártnak (KGSZP) sikerült, míg a Friedrich István irányította Keresztény Ellenzék csak Budán és Észak-Pesten, a keresztényszocialisták (KRSZP) csak Észak-Pesten tudták az előírt számú érvényes ajánlást összegyűjteni. A liberálisok is megosztottak voltak: a Rassay Károly vezette szabadelvűek (SZDE) mindhárom, a nemzeti demokraták (NDP) viszont csak az észak-pesti választókerületben indultak.

A fővárosi választás összesített eredménye:
EP:Egységes Párt
KGSZP:Keresztény Gazdasági és Szociális
(Wolff) Párt
SZDE:Szabadelvű és Demokratikus Ellenzék
NDP:Nemzeti Demokrata (Vázsonyi) Párt
MSZDP:Magyarországi Szociáldemokrata Párt
KE:Keresztény Ellenzék (Friedrich Párt)
KRSZP:Keresztényszocialista Párt
1931p.jpg

Országgyűlési választás: 1935. április 6–7.

Közvetlenül az 1931. évi választások után, több mint tíz éves kormányfői működés után lemondott Bethlen István. 1932 októberében Horthy Miklós kormányzó Gömbös Gyulát nevezte ki miniszterelnöknek. A választójog megreformálásának ígérete is szerepelt az új kormányfő Nemzeti Munkatervének 95 pontja között. Amikor azonban 1935-ben Gömbös elérte a parlament idő előtti feloszlatását, többé már nem volt fontos számára a reform, a választásokat ismét az 1925. évi XXVI. törvéncikk alapján rendezte meg. A fővárosban a választójogosultak aránya így lényegében nem változott, a lakosság 30%-a vehetett részt a titkos, pártlistás szavazáson.

Gömbös Gyula hivatalosan átvette Bethlen Istvántól a kormánypárt vezetését is, amelynek hivatalos nevét Nemzeti Egység Pártjára (NEP) változtatta meg. A NEP mellett a Wolff Károly keresztény pártja (KWP), a liberálisok (SZDE) és a szociáldemokraták tudtak listát állítani mindhárom fővárosi választókerületben. Budán és Dél-Pesten rajtuk kívül más nem is indult, míg Észak-Pesten nagy volt a versengés: Friedrich István és Griger Miklós keresztény párti szövetsége (KE-LNP), a Bajcsy-Zsilinkszy Endre pártja és a Kossuth-pártiak szövetsége (NRP-FKP) és további három kisebb párt is küzdött a mandátumokért.

A választás után az ellenzéki KE-LNP petíciót adott be a budai és a délpesti választókerületben az ajánlásainak elutasítása miatt. Utóbbi sikerrel járt, a Közigazgatási Bíróság megsemmisítette a délpesti végeredményt, ezért ott 1935. október 26–27-én megismételték a szavazást.

A fővárosi (alap)választás összesített eredménye (1935. április):
NEP:Nemzeti Egység Pártja
KWP:Keresztény (Wolff) Párt
SZDE:Szabadelvű és Demokratikus Ellenzék
MSZDP:Magyarországi Szociáldemokrata Párt
NRP-FKP:Nemzeti Radikális Párt – Függetlenségi Kossuth Párt
KE-LNP:Keresztény Ellenzék – Legitimista Néppárt
SZPP:Szabad Polgári Párt
MNSZP:Magyar Nemzeti Szocialista Földműves és Munkás
(Nyilaskeresztes) Párt
KPMENP:Kispolgárok és Munkások Egységes Nemzeti Pártja
1935p.jpg

Törvényhatósági választás: 1935. június 2–3.

Az 1930-ban megválasztott fővárosi közgyűlés mandátuma 6 évre szólt, azonban az 1935. évi országgyűlési választáson elért kormánypárti siker után Gömbös Gyula miniszterelnök a főváros irányítására is nagyobb befolyást kívánt gyakorolni. 1935. júniusában így előrehozott törvényhatósági választást tartottak, kis mértékben módosított szabályok szerint (1934. évi XII. tc.).

1935-ben a választójogosultság feltételei továbbra sem változtak, viszont a jogosultak száma csökkent: a budapesti lakosoknak csak 27%-a voksolhatott. Ennek az volt az oka, hogy a választás előrehozása miatt már nem maradt idő új választói névjegyzék készítésére, sőt még a régi, 1930-as névjegyzék részleges kijavítását sem végezték el. Így a két választás között elhunytak és a Budapestről elköltözők ugyan szerepeltek a névjegyzékben, viszont hiányoztak például azok a fiatalok, akik időközben betöltötték a választójogosultsághoz szükséges életkort. Az elavult névjegyzék miatt az ajánlások összegyűjtése jóval nehezebbé vált, ráadásul a kormány által szabott rövid határidők miatt erre alig több mint 10 nap állt rendelkezésre. Ez természetesen az ellenzéket sújtotta, így például a XII. kerületben a két fő jobboldali párton (NEP, KKP) kívül, amelyek minden kerületben tudtak listát állítani, más párt ajánlásait nem is fogadták el. A nagy irányzatok közül a szociáldemokraták végül az I., IV. és XII., a liberálisok (EPEL) az I., XII. és XIII. kerületben estek el a listaállítástól, a kisebb jobboldali és liberális ellenzéki pártok pedig csak pár kerületben szerepelhettek. A szűk pártkínálat miatt több helyen is jelentős volt a tudatos érvénytelen szavazás, legkiugróbb mértékben a már említett XII. kerületben (15% érvénytelen szavazat). Az ajánlások visszautasítása miatt az ellenzék nagyszámú panaszt adott be a választások eredménye ellen, sikertelenül.

A fővárosi választás összesített eredménye:
NEP:Nemzeti Egység Pártja
KKP:Keresztény Községi Párt
EPEL:Egyesült Polgári Ellenzék
MSZDP:Magyarországi Szociáldemokrata Párt
KE:Keresztény Ellenzék (Friedrich Párt)
RIPKA:Községi Ripka Párt
HKNRP:III. kerületi Nemzeti Reformpárt
SZFR:Szabadságfront (Független Frontharcosok, Demokraták,
Szabadpolgárok és Munkások Blokkja)
1935tvh.jpg

Országgyűlési választás: 1939. május 28–29.

Az 1935-ben megválasztott képviselőház ezúttal sem töltötte ki a teljes, ötéves ciklust. 1938 novemberében kormánypárt, a Nemzeti Egység Pártja 62 képviselő kilépésével elvesztette parlamenti többségét, így már 1939 elején számítani lehetett az újabb előrehozott választásra.

A választásokat az 1938. évi XIX. törvénycikk alapján rendezték meg. Az új szabályozás jelentős módosításokat tartalmazott, amelyek közül a fővárosi választókat az életkori és műveltségi cenzusok szigorítása érintette, valamint az, hogy a „vidéki” kettős szavazáshoz képest Budapesten egyéni jelöltekre nem, csak pártlistákra lehetett voksolni. Az ún. második zsidótörvény (1939. évi IV. tc.) hatására Budapesten további kb. 35 ezer zsidónak minősített személy esett el a szavazás lehetőségétől. A választáson így a fővárosi lakosoknak kevesebb mint 30%-a vehetett részt.

Az 1935 óta eltelt négy évben csaknem minden párt nevet változtatott. Az 1939 februárjában miniszterelnökké kinevezett Teleki Pál vezetésével alakult meg az új kormánypárt, a Magyar Élet Pártja (MÉP). A fővárosi politikai életben meghatározó szerepet betöltő Wolff Károly halála után pártja, a Keresztény Községi Párt feladta önállóságát és beleolvadt a kormánypárt fővárosi szervezetébe. A liberálisok egy része a zsidótörvény miatt nem indult, másik részüket a Rassay Károly vezette Polgári Szabadság Párt (PSZP) képviselte. A szociáldemokraták pártnevükből elhagyták a „magyarországi” jelzőt. Az új, előretörő szélsőjobboldalhoz a Nyilaskeresztes Párt (NYKP) és a Nemzeti Front (NF) tartozott.

A fővárosi választás összesített eredménye:
MÉP:Magyar Élet Pártja
NYKP:Nyilaskeresztes Párt
PSZP:Polgári Szabadság Párt
SZDP:Szociáldemokrata Párt
NF:Nemzeti Front
KNFP:Keresztény Nemzeti Függetlenségi Párt
NRMMF:Nemzeti Reformpárt Magyar Munkafront
FNP:Független Néppárt
KE:Keresztény Ellenzék (Friedrich Párt)
1939p.jpg

Törvényhatósági választás: 1945. október 7.

A II. világháború utolsó szakaszában jött létre a Magyar Nemzeti Függetlenségi Front (MNFF), öt párt részvételével: a Magyar Kommunista Párt (MKP), a Horthy-korszak két parlamenti ellenzéki pártja: a Kisgazdapárt (FKGP) és a Szociáldemokrata Párt (SZDP), továbbá a Nemzeti Parasztpárt (NP) és a Polgári Demokrata Párt (PDP). E pártokból alakult meg az Ideiglenes Nemzetgyűlés és az Ideiglenes Nemzeti Kormány. A harcok befejezése után került napirendre az új választások ügye: előbb a fővárosban és környékén (Nagy-Budapesten) helyhatósági, majd egy hónapra országos parlament képviselőválasztásokat tartottak.

A kormány 1945 augusztus végén rendelettel (7460/1945. ME.) szabályozta a helyi választást, lényegében hasonló módon, mint a később a parlament a nemzetgyűlési választást (1945. évi VIII. tc.). Általános és egyenlő választójog alapján, közvetlen és titkos szavazással – az 1920. évi választás után – először járulhattak urnákhoz a szavazópolgárok (a német kisebbség kivételével). Eltöröltek minden műveltségi cenzust, és a választójog korhatára férfiaknál és nőknél egyaránt 20 évre csökkent, ezzel eltűnt a nemek közötti korábbi megkülönböztetés is. A demokratikus választójognak köszönhetően a fővárosi lakosok 70%-a voksolhatott a pártlistákra. A választás igen magas részvétellel történt, a jogosultaknak 93%-a vett részt a szavazáson.

A választásokon való indulást a törvény a koalíciós pártok képviselőiből álló bizottság engedélyéhez kötötte. Végül az MNFF öt pártján kívül a Magyar Radikális Párt (MRP) vett részt a választáson, míg a kommunista és a szociáldemokrata párt Dolgozók Egységfrontja (DEF) elnevezéssel közös listát állított.

A fővárosi választás összesített eredménye (Budapest-környék nélkül):
FKGP:Független Kisgazda-, Földmunkás és Polgári Párt
DEF:Dolgozók Egységfrontja (MKP+SZDP)
PDP:Polgári Demokrata Párt
NP:Nemzeti Parasztpárt
MRP:Magyar Radikális Párt
1945tvh.jpg